Ismét lehetőség nyílt az Eszterházy Károly Egyetem tanár szakos hallgatói számára, hogy különleges igényű, ám elképesztő gyermekekkel találkozhassanak. Önkénteseink a Mikulás hírnökeiként látogatták meg a budapesti Csalogány Iskolát. Közös kirándulásunk során együtt énekeltük a kicsikkel a különféle Mikulás dalokat, majd egy hihetetlen olasz nyelvű produkcióban is részünk lehetett, az egyik helyi lány által. Az Intézményben tett látogatás igencsak mély benyomást tett:

„Először mikor megérkeztünk kicsit féltem és izgultam…… Voltak ott kollégisták, akik hétvégente haza járnak, de vannak olyanok is, akik nem ismerik a szüleiket és egész évben ott vannak. Ezek a dolgok kicsit megráztak….. Az ott töltött idő után teljesen pozitív élményekkel jöttem el onnan és máskor is szívesen részt vennék egy ilyen kis látogatáson.”

„Nagyon tetszett, hogy a gyerekek az intézmény által szervezett különböző kirándulásokon vehetnek részt heti rendszerességgel, és hogy számukra nyaranta hosszabb kirándulásokat is szerveznek. Ugyan akkor a rendezett körülmények ellenére is volt olyan gyermek, akinek a sorsa megrendítő volt és örülök, hogy ezek a gyermekek egy ilyen intézménybe bekerülhettek és ilyen nagyszerű pedagógusok foglalkoznak velük.”

„Rendkívül megrázó és örömteli találkozás volt számomra ez. Újra átértékeltem az élet apró dolgait, ami segít tovább menni utamon.”

Hálásak vagyunk a Csalogány Iskola Tanárainak és Nevelőinek, hogy így együtt készülhettünk a Mikulás eljövetelére!